Én és Nemén viszonyai

A társas viszonyok evolúciója

Minden élő(lény) legfőbb célja: ÉLVE MARADNI!

Ez a cél különféleképpen formázza a lény társas viszonyait.

Nézzük meg a társas viszonyok alakulását egy emberi élet során.

Mostani életemben az alábbi (E, A, B, C, D) tudatállapotokat éltem meg.

Magzat kor

E: Kölcsönösen egyformán számítunk.

Szülőanyám testében magzatként fejlődve, vele egy lényként létezve csak MI voltunk.

Lassan körvonalazódott (Én) számomra Nemén.

Új lény születik

A: Csak Én számítok.

Létre-jöttem Én: megszülettem.

A Nemén, hírtelen nagyon megváltozott.

Egy számomra teljesen ismeretlen Világba kerültem.

Ehhez alkalmazkodva, Én ugyanilyen gyorsan változtam meg.

Addig számomra teljesen ismeretlen, új testi működésre váltottam.

Számomra minden ismeretlen itt, de mindenképp életben kell maradjak!!

Csak Én számítok.

Csecsemő kor (A->B)

Olyan testtel jöttem, hogy EGYEDÜL LEHETETLEN az anyagi világban maradni.

Ha a VILÁGNAK IS FONTOS A LÉTEM, akkor van benne valaki, aki ezt képviseli.

Segít életben maradni, azaz bekapcsolni azt itteni anyag és energia áramlásokba.

Ha nincs a Neménben senki, akinek fontos a létem, akkor elvesztem.

MIVEL ÉLEK, azt is jelenti számomra, hogy Neménnek FONTOS VAGYOK.

Én rendre „szólok” Neménnek, ha valamire szükségem van, és Nemén azt megcsinálja nekem.

Nemén rendre csinál olyanokat is, amire nekem szerinte van szükségem, és

olyanokat is, amire neki van szüksége, és nekem nem.

Ha ez nekem kellemes, együttműködök. Ha nem kellemetlen, hagyom magam.

Ha nagyon rossz nekem, ellenállok, ahogy bírok, és az ilyen helyzeteket megjegyzem magamnak, mint

MINDENKÉPPEN ELKERÜLENDŐt.

Így „listázom”, mitől jobb távol tartanom magamat.

Gyűjtögetem FÉLELMEIMet.

Kisgyermekkor

B: Te (Nemén) jobban számítasz, mint Én.

A dolgok persze, úgyis úgy történnek, ahogy Nemén akarja, hisz Ő az erősebb.

Alapvetően azt várja el tőlem, hogy kövessem utasításait, „fogadjak szót”.

Döntéseimben Nemén akarata nagyobb súllyal számít, mint az enyém.

Jobban járok, ha alkalmazkodom hozzá. Tanulom, hogyan tudok a Neménben jól létezni.

Viselkedési eszköztáram tapasztalataim alapján fejlődik.

A Nemént számomra képviselő (a velem leginkább törődő) személyek, viselkedési mintáikkal

a személyes „hogyan kell itt létezni” hiteiket is átültetik, kulturálisan átörökítik belém.

Bővítem FÉLELEM-listámat családom félelmeivel is.

A beszéd révén létrejön a nem a tapasztalatokon át való „tanulás” síkja.

Ennek mentén az általam meg nem tapasztalt dolgokról HITEKet alakítok ki.

Ily módon befolyásolja Nemén is, mit higgyek arról, amit látok, hallok, tapasztalok,

hogy meghatározza ÉnKépemet és Nemén-Képemet.

Gyermek, kis-kamasz kor (B->C)

Fejlődök, erősödök.

Egyre több dolgot tudok saját magam megcsinálni, ÉLETem érdekében.

Időnkét megpróbálom, hátha vagyok már olyan erős, mint Nemén.

Ha ezt Nemén visszaveri, vagy ön-érték(elés)emhez (ÉnKépemhez) képest

túl nagy térben találom magam, visszavonulok a támaszt nyújtó SZÓTFOGADÓ viselkedésbe.

Kamasz kor

C: Én jobban számítok, mint Te (Nemén).

Mikor úgy érzem, erősebb lettem, mint Nemén, elkezdem nagy forradalmamat.

Az mozgat, hogy Nemén ISMERJE EL, HOGY ÉN VAGYOK A FŐNÖK(öm).

Akár akkor is ismerje el, ha ez a viselkedésemből nem látszik számára.

Pontosabban: az fontos nekem, hogy ÚGY LÁSSAM, hogy elismeri.

Nyereségem: nyugtázhassam, hogy elismerten FELNŐTT lettem.

Döntéseimben Én számítok nagyobb súllyal, mint Nemén.

Legfőképp az mozgat, hogy (ÉnKépemnek) megfelelő RANGúnak lássam magam,

és a Nemén számára is annak tűnjek. De legalábbis úgy higgyem, hogy annak lát.

Igyekezetemben nem veszem ÉSZre, hogy Nemén állítja be, hogy

(nekem) milyen viselkedés számítson RANGOSnak.

(Így valójában, Nemén marad a főnök(öm).)

Felnőtt kor

D: Egyformán számítunk Én és Te (Nemén), akkor is ha ez nem kölcsönös.

Felnőttem. Már nincs szükségem ezt magamnak bizonygatni.

(Sosem másnak bizonygattam…)

Többé nem versenyzek. Nincs miért, kivel.

Én és Nemén határa elmosódott. Ha jól megfigyelem, nem is látom… (->E)

Nincs szük(ös)ségem, nem „kell” szereznem magamnak semmit Neméntől,

mert MINDEN rendelkezésemre áll benne(m).

Versenyből, harcból „megérkezve”, ügyeket szolgálok hozzájárulásommal.

Kiárasztom szeretetemet, örömben, egész(séges) életet élek.

Önmagamban valóan teljes értékű embernek látom magam.

Senkihez nem hasonlítom magam, mert mind-nyáj-unkat egyedi isteni csodának látom.

Akkor is, ha más másként látja.

Döntéseimben, életem minden történéséért

Teljes Felelősséget Vállaló Teremtő Lényként nyilvánulok meg.

Becsületes Játék Szerződésbe kerülök magammal.

A felnőttként létezés, tudatos döntés eredménye.

Nem érkezik el a biológiai fejlődés valamely fokán.

(Sokan megöregszenek, mielőtt felnőnének.)

Csoport Lény

E: Kölcsönösen egyformán számítunk Én és Te (Nemén). Ekkor létrejön belőlünk a MI.

Feltétel Nélküli Együtt-működésünkkor kicsiben CsoportLény, nagyban TársadalomLény születik.

A döntésen alapuló együttműködés a tudatosság magas foka.

CsoportLény alkalmi létrehozásáról sokunknak van rendszeres élménye (pl. tánc, kórus, csapat).

Emberi tudatosság azonban odáig még nem fejlődött, hogy ez tartósan, folytonosan fennmaradjon.

TársadalomLényt (úgy tűnik) ember még nem hozott létre.

Hogy fog-e, az még előttünk van.

A társas viszonyok evolúcióját láttuk

fent, öt fokozatban szemlélve. Ezek:

A (Agresszió szintje): Csak Én számítok.

B (Bürokrácia szintje): Te jobban számítasz, mint Én.

C (Kompetició (versengés) szintje): Én jobban számítok, mint Te.

D(Döntés közös-ségre optimalizálás szintje): Egyformán számítunk Én és Te, akkor is, ha ez nem kölcsönös.

E (Együttműködés szintje): Kölcsönösen egyformán számítunk Mi (Én és Te).

Ha az E állapot beteljesül, új, magasabb létformájú lény születik, saját ÖNtudattal.

Legfontosabb dolga az lesz, hogy ÉLve maradjon – A.

És a társas viszonyok evolúciója folytatódik tovább az ő létsíkján: B, C, …